Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Már a suliban is produkálnom kellett magam

2017.11.11

A bátyám már iskolás volt. Mint minden gyermek vágyik arra, hogy iskolás legyen, én is vágytam rá.

A suli, ahova jártunk, az utcánk sarkánál átmenve, a túloldalon állt. (sajnos ma már romhalmaz)

Picike voltam, de időben, 6 évesen kezdtem az iskolát. Párnára ültettek az iskolapadba, hogy elérjem az asztal részét, és lelkesen lóbáltam a lábamat az asztal alatt.

Elég hamar kiderült, hogy „balerinának” készülök, és az iskolai rendezvényeken mindig kellett valamit produkálnom. Szerettem is, meg nem is. Mert még a gyerek is büszke arra, hogy tud olyan valamit, amit más nem tud.

Szorgalmas voltam, tanultam és tanultam, de az eszem nem olyan éles (ma sem), mint a bátyámé volt. Ő viszont, az órákon hallott anyagokból tanult. Figyelt, és azonnal rögzítette a hallottakat. No ez nekem nem ment. Mivel ő szuper tanuló volt, úgy kezeltek engem is, – gondolták egy ilyen értelmes, okos fiúnak a húga is csak okos lehet. Pedig nem. Mégis kitűnővel végeztem az általános iskolát. Mert szorgalmam volt. Ma is abból élek.

Jártam közben a balett órákra, egyre jobban ment, és tetszett is.

Az előkészítős csoportból kilépve, elkezdődött az első év (és végig kilenc év).

Mindemellett sportoltam is, mert amikor egy tanfelügyelő a torna órát nézte meg, éppen magasugrás volt a feladat, kiszúrta, hogy úgy röpülök át az akadályon, könnyedén, amiért kiemelt, és felajánlotta, hogy atletizáljak a MSI -ben (Miskolci Sport Iskolában). Kipróbáltam.

Egy 7-8 éves gyerekre nem szabad ekkora súlyt tenni – gondolom én ma, hiszen egy gyereknek gyerekélet is jár.

Ezen kívül báboztam is, iskolán belüli kis műsorokba. Az nagyon tetszett. Én ugyan nem emlékszem már rá, de állítólag belépve a középiskolába, az első osztályfőnöki óra arról szólt, ki, mi szeretne lenni. És én „bábszínész” akartam.

Nem volt túl messze attól, amilyen pályára kerültem....

10369868_356749337816611_2275087310416605337_n.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ludvignebori@gmail.com

(Ludvigné Móricz Borbála, 2017.11.11 21:09)

Zsuzsikám, már akkor is ilyen kitartó, szorgalmas kislány voltál, mint ahogy felnőttként megismertelek. Maradj mindig ilyen, mindnyájunk örömére! Puszillak

katisebestyen@freemail.hu

(Sebestyén Katalin, 2017.11.11 20:33)

Köszönöm, megkerestem az email címedet. Pussssssssz

Igen egyedi..........

(Sebestyén Katalin, 2017.11.11 07:50)

És tényleg,,ár akkor is, "Én, én vagyok Egyedi példány"

Re: Igen egyedi..........

(Sebestyén Katalin, 2017.11.11 19:49)

Köszönöm Katikám, aranyos vagy.