46. Hazai vizeken
Az új évadban bekerült a színház programjába is a „Két úr szolgája” (ami először Szentendrén került bemutatásra szabadtéren) Természetesen át lett rendezve színpadra. A főbb szereplők maradtak, – hiszen a Miskolci Nemzeti Színházból kerültek bele a szentendrei előadásba, csak a mellékszereplőket kellett – nem leváltani, de mégis lecserélni, saját társulatunkból.
A darab nézettsége nagyon jó volt, mindenki nagyon szerette.
Főbb szerepekben: Körtvélyessy Zsolt,
Fráter Kata (sajnos ő már nincs közöttünk)
Matus György
Gáspár Tibor
Molnár Zsuzsa
Bregyán Péter
Simon György
Oláh Bódi Éva
Szirtes Gábor
Ez az évadom nem volt túl sűrű, még két bemutatóm volt, egyik a Kamaraszínházban „Nebáncsvirág” és még egy a nagy színpadon „Dankó Pista”
A Kamaraszínházi munkát csak azért nem kedveltem, mert – mint említettem, anyaszínházon kívül volt, igaz egy utcányira (és volt amikor messzebb, erre majd visszatérek)
Olyan elhagyottnak éreztem magamat. Azaz minden a nyakamba szakadt, nem volt segítség, akármilyen probléma akadt, egyedül kellett megoldanom. Márpedig nem egyszer akadt ilyen. A portás nem igazán engedett áttelefonálni, – ha mégis segítségre volt szükség, ilyenkor magára hagyva az „enyéimet” visszasétáltam a nagyszínházba.
A „Nebáncsvirág” kellemes „bohózatos operett” volt, Solymosi Ottó átdolgozásában, és rendezésében.
Itt bizony működnie kellett a függönynek – a zenés darab már csak ilyen. Az egyik díszítő beültetve a színpadra (takarásba) végezte ezt a munkát... Becsületesen, végszóra, szinkronban a zenével húzta szét, és adta össze a függönyt...
A darab nézettsége nagyon jó volt, mindenki nagyon szerette.
Főbb szerepekben: Körtvélyessy Zsolt,
Fráter Kata (sajnos ő már nincs közöttünk)
Matus György
Gáspár Tibor
Molnár Zsuzsa
Bregyán Péter
Simon György
Oláh Bódi Éva
Szirtes Gábor
Ez az évadom nem volt túl sűrű, még két bemutatóm volt, egyik a Kamaraszínházban „Nebáncsvirág” és még egy a nagy színpadon „Dankó Pista”
A Kamaraszínházi munkát csak azért nem kedveltem, mert – mint említettem, anyaszínházon kívül volt, igaz egy utcányira (és volt amikor messzebb, erre majd visszatérek)
Olyan elhagyottnak éreztem magamat. Azaz minden a nyakamba szakadt, nem volt segítség, akármilyen probléma akadt, egyedül kellett megoldanom. Márpedig nem egyszer akadt ilyen. A portás nem igazán engedett áttelefonálni, – ha mégis segítségre volt szükség, ilyenkor magára hagyva az „enyéimet” visszasétáltam a nagyszínházba.
A „Nebáncsvirág” kellemes „bohózatos operett” volt, Solymosi Ottó átdolgozásában, és rendezésében.
Itt bizony működnie kellett a függönynek – a zenés darab már csak ilyen. Az egyik díszítő beültetve a színpadra (takarásba) végezte ezt a munkát... Becsületesen, végszóra, szinkronban a zenével húzta szét, és adta össze a függönyt...
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
