Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


36. Színpad a második emeleten

 
1983 márciusában került színre Valentyin Katajev: „A kör négyszögesítése” című 5 szereplős két részes vígjátéka.
Ez az akkori „Játékszín”-nek kinevezett házi-színpadon lett bemutatva. A második emeleten volt a helyszín, a közönség a mellékutcai bejáraton tudott bejönni, csigalépcsőn.
A szereplők a második emeleti folyosóról érték el a színpadot, amihez még 5 lépcsőt kellett lefelé megtenni. Ezen az öt lépcsőn, egy deszkából készített platón volt az „ügyelőpult” -azaz egy asztalka, egy mikrofon, és semmi más. Azaz mégis, mert egy jelzőgomb volt a kezem ügyében, ami egy emelettel feljebb, a hangosítót (zenei effektek) és a világosítót irányítottam szorgalmasan nyomkodva a gombokat. Ők ugyanis nem láttak a színpadra, egy vakablakos teremben ültek, illetve volt ablaka, de az a baletteremre nézett. 
Izgalmasak voltak az előadások, legjobban akkor izgultam, amikor az egyik szereplő a színpadra belógatott búra nélküli izzót csavart meg, kvázi azzal kapcsolva be a világítást. Természetesen a fénybeadás egy emelettel feljebbről jött. No, itt kellett nagyra nyitni a szemeimet, hogy időben nyomjam a jelzőt a világosítónak. Akkor gyulladjon meg a lámpa, amikor „betekerte” a szereplő. Ezután mindig nagy kő esett le a szívemről.
Még egy halvány emlékem van, de nem kaptam segítséget, hogy jól emlékszem-e? A kellékes mellettem ült a lépcső egyik fokán, villanyrezsó bekapcsolva, mert végszóra be kellett adni a sercegő hangot, azaz a forró zsiradékba akkor dobott valami sütnivalót. Sajnos nem emlékszem, hogy ez bundás kenyér volt, vagy valami más, de a cél az illat érzékelése a nézőtéren. És ment is ki rendesen, hallani lehetett a közönség „reagálását”.
Az egész darab jó hangulatú volt, szerette mindenki.
Az öt szereplő: Fráter Kata (sajnos fiatalon ment el)
Sándor Erzsi
Dóczy Péter
Kuna Károly
Somló István (ő sem él már)
A darabot: Szűcs János rendezte.( és sajnos már ő sincs közöttünk)

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.