Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. Országjárás

Mint említettem, sokszor és sokfelé utaztunk, kemény 30 forintos tájpénzért – amit összevonva havonta kaptunk meg. Az utazást nehezen viseltem, de a gázsinak örültem, jól megdobta a havi bért. Sajnos sokáig maradt ez a „kiszállási” díj, viszont ha dupla előadást csináltunk (délután és este), akkor duplán fizették.
Úgy emlékszem, Edelényben, egy kis borsodi településen jártunk az egyik operettel. (Dohányon vett kapitány) Az operett ugye mindig nagy stáb, szereplők, táncosok, énekkar, zenekar, műszaki dolgozók /díszítők, hangosító, és világosítók, kellékesek és fodrászok/ Kettő busszal mentünk, egyikben utaztak a „művészek”, a másikban pedig a kiszolgáló személyzet. (öltözetezők, fodrászok, zenekar, és színpadi díszítők) A kis kultúrotthon kis színpaddal rendelkezett, technika nem volt, egy általános világítás, amit az ügyelő kilépve a nézőtérre tudta le-, és felkapcsolni. A szűkített zenekar a színpad előtt, a nézőtér egy kis területét vette birtokba. Az „öltöző” az emeleten volt, ahova létrán mentünk fel, a színpad felől, azaz a színpadra nyílt. Ha lejöttünk, máris a világot jelentő deszkán voltunk. Odafent egy nagyobb terem volt, függönnyel elválasztva, jobbra a lányok, balra a fiúk, vagy fordítva. Színészek, kórustagok, táncosok, vegyesen. Volt betéve lavór – mosdáshoz, és vödör, mint illemhely. A színpad nem volt szinkronban a nézőtéri székekkel, nem tudtuk, mikor a függöny szétnyílt, mihez képest van az egyenes.
Nagy kalandok voltak, ma nem biztos, hogy röhögve csinálnám, de akkor nem tudtunk jobbat, csak nevetni, nevetni, nevetni...

Rack Zsuzsa fényképe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.