Én is voltam fiatal,a lelkem ma is az.......

Megszülettem a múlt évezredben, ahogy mesélték, elég picike súllyal.

Ma talán újszülöttnek tartanák a 2.40 kilómat. Igaz fejlődik minden, szinte súlytalan babák is életben maradnak – szerencsére.

Volt egy bátyám, előttem három és fél évvel született. Ő erős csontú helyes kölyök volt, bár vékonyka. Apai ágról örököltük a nem túl nagy súlyt. Ahogy mesélték, az iskolaorvos azt mondta Édesanyámnak a testvéremről, hogy „alul táplált”. Drága Édesanyám zokogott, hogy, hogyan képzelhetik, hogy a gyermekét éhezteti. Más dolga sem volt, csak velünk, a gyermekeivel foglalkozni. Nem dolgozott, úgy nevezett H.B. (háztartásbeli – gyengébbek kedvéért) volt. Édesapám el tudta tartani a családot, nem voltunk gazdagok, de mindenünk megolt. Családi házban éltünk, mi, a szüleim és a testvérem. Ezen kívül Keresztanyám, aki Édesanya nővére volt. Mivel közös volt a családi ház, neki még nem volt saját otthona jó ideig. Valamint anyai Nagymamám – aki abban az esztendőben ment el, amelyikben én születettem. Ő még ismert engem, én nem ismertem őt. Megint csak hallomásból tudom, csecsemőként is igen izgága voltam. A kiságyból menekültem, a hálóruhácskámat ledolgoztam magamról. Édesanya beletett egy hálóingébe, és az alját összekötözte, hogy ne tudjak kibújni belőle. De kitudtam. Megtaláltam azt a kijáratot, ahova a felnőtt a karját bujtatja be. Kimásztam rajta.

És akkor a drága Nagymama varrt nekem egy hálózsákot. Lehet, hogy ő fedezte fel?

...